Szülői kérdés: A kisfiam,viselkedése megváltozhatott amiatt, hogy bölcsibe került?
A kisfiam négy éves lesz januárban, kb. egy éve állapították meg nála az autizmust. Idén októbertől speciális bölcsődébe került, ahol a gondozónők szerint nappal "elvan" vagyis játszik és jókedvű.
Ott aludni nem akar, de ez nem lepett meg, már nagyon régen nem alszik délután, és ez sajnos az intézményben probléma. Ami a másik probléma,
hogy mostanában egyre többször kiabál artikulátlanul, hosszan és
sokszor, illetve itthon órákig tartó dührohamai vannak, amelyek most
csak súlyosbodtak. Kicsit náthás, de a doktornő szerint nincs komolyabb
baja. Fájdalom és lázcsillapítót kap, de az eredmény szinte semmi. Enni pedig nem akar, illetve csak édességet (csokit, kekszet) Éjszaka sokszor
felriad, sír, nem lehet megnyugtatni. Az a problémám, hogy ezek a
dührohamok az utóbbi időben állandósultak, és egyre tovább tartanak és
az okukat nagyon nem értem. Enni nem akar, inni is csak cumisüvegből - pedig már egy éve ivott pohárból. Kérdésem az lenne,
hogy ezeket a tüneteket okozhatja-e az, hogy a bölcsiben nem tartják be
a tejmentes diétáját? Ugyanis, Büky doktor úr, aki vizsgálta Robit,
rögtön ezt ajánlotta, hogy általában a kazein mentes diéta beválik.
Másfél évig szigorúan be is tartottam, de a bölcsődében erre nincs
lehetőség h a diétásoknak külön főzzenek, ezért adnak neki tejes
főzeléket, csokoládét, süteményt... Tejet effektive nem kap, csak szója ill. rizstejet. Olvastam a
risperidon-ról itt az oldalon... Tudom, hogy általában 5 év felett adják,
de esetleg meg lehetne próbálni? Viszont tejcukor származékot
tartalmaz, vagyis ütné a tejmentes diétát. Azért érdemes lenne
kipróbálnom? A dührohamok miatt, a
házban - egy tizemeletesben lakunk - már több összetűzésem volt a
lakókkal. Mindenképpen megoldást kellene találni, mert Robi sajnos még
kommunikálni sem hajlandó az utóbbi időben. Lehet, hogy a bölcsi zavarta össze?
Üdvözlettel: Anna
Sajó Eszter válasza
Kedves Anna!
Elnézését kérem, hogy késve válaszolok Önnek!
Kisfia viselkedés-problémáinak számos oka lehet, elképzelhető, hogy ezek közül egy, de akár több is – egymást felerősítve - szerepet játszik a dührohamok megjelenésében.
Az egyik ok, ahogyan Ön is felveti, a bölcsödébe kerülés. Ez nagyon gyakran okoz problémákat (pl. alvászavar, agresszió) még a tipikusan fejlődő gyerekeknél is, autizmussal élőknél sem ritka, hogy az Ön által említett viselkedések megjelennek, hiszen a gyermeknek hirtelen új környezethez, új szabályokhoz, új emberekhez kell alkalmazkodnia. Ez pedig alapproblémájából adódóan eleve nehéz a fiának. Jól megtervezett, egyénre szabott „beszoktatási programmal” segíthetünk, hogy minél könnyebb legyen neki ez az időszak.
Emellett fontos szem előtt tartani, hogy autizmus esetében éppen ez az időszak, tehat a 4-5 éves kor az, amikor az autizmusra jellemző tünetek és viselkedésproblémák a legmarkánsabbak, legsúlyosabbak. Ez tovább nehezítheti az amúgy is nehéz, változásokkal teli időszakot az Önök számára.
Ami a diétát illeti: bár arra nincs bizonyíték, hogy az ételallergiák okoznák az autizmust, az lehetséges, hogy egy autizmussal élő gyerek esetében az igazolt ételallergia fokozhatja a tüneteket. Szülők gyakran számolnak be arról, hogy a kimutatott ételallergiának megfelelő diéta hatására a gyermekük viselkedése sokat változott, csillapodott. Ha Önöknek is ez a tapasztalatuk, és Robinál valóban kimutatták a tejallergiát, akkor – a lehetőségekhez mérten – meg kellene próbálni tartani a kazein-mentes diétát. Ez sok szülő úgy oldja meg, hogy otthon elkészített ételeket visz be a bölcsődébe, és ott ezeket adják a gyereknek.
A Risperidonnal kapcsolatban érdemes lenne egy autizmushoz is értő gyermekpszichiáterrel konzultálni, mert – noha valóban 5 év felett javasolt – nem ritka, hogy fiatalabb gyerekeknek is adják, és sokszor jelentősen csökkenti a viselkedés-problémákat. Emellett érdemes volna a speciális bölcsőde szakembereinek tanácsát kérnie (hiszen, feltételezem, mostanra elég jól ismerik Robit), hogy milyen viselkedés-terápiás módszerek jöhetnek még szóba a dührohamok, az evésproblémák és a kommunikációs nehézségek kezelésére.