|
Szülői kérdés: Meg tudom változtatni gyermekem étkezési szokásait?
3. kisfiam 6 éves, autista. Szobatiszta, ( 4 éves kora óta) vidám,
kiegyensúlyozott, oviba jár. Érti a beszédet, ma már néha felszólításra
szavakat próbál mondani.
PEC'S- kártyákkal tökéletesen kommunikál, erre gyakorlatilag alig kellett tanítani. Mindent mutat, jelez. Folyamatos együttlétet, és testkontaktust ( simogatás, ölbe vétel) igényel. Soha nem fogadott el szilárd étel, ma is cumisüvegből eszik, és csak pépes ételt.
Nagyon figyelek, minden bejusson, amire a korából eredően szüksége lehet. ( vitaminok, Béres-csepp, Eskimo Kid) .
A táplálkozása viszonylag sokrétű, de az állandó turmixolás nagyon fárasztó, és kilátástalannak tűnő. Lehet ezen változtatni, és ha igen, hogyan?
A mások kérdésem: Neki van cumija, és alvós pelusa, amiket napközben is elkér néha. Mivel szép, egészségesek a fogai, kiharapja őket, ekkor eldobja, és mutatja: újat kér. ha nem kap, elkeseredett lesz, sír, kétségbeesik. Így viszont heti 3 ezer ft körül költünk cumira. ( még jó, hogy nem a legdrágábbra szokott rá..)
Válaszukat előre is köszönöm: A.
Sajó Eszter válasza
Kedves A.!
A szilárd ételre való átszokás sok autizmussal élő gyereknek okoz nehézséget. Felmerül, hogy annyira érzékeny a gyermeke, hogy valóban kellemetlen érzést, esetleg fájdalmat okoz neki, ha darabos ételt kell rágni. Ugyanakkor mivel később írja, hogy a cumik „elfogyasztása” nem okoz gondot, lehetséges, hogy itt inkább az állandósághoz, megszokotthoz (jelen esetben a pépes ételekhez) való ragaszkodásról van szó. Ki kellene választani azokat az ételeket, amiket a legjobban szeret és nagyon apránként haladva ezekből megkóstóltatni vele egy-egy szilárd darabot, mielőtt megkapná a turmixolt változatot. Minden étkezés előtt csak egy nagyon kicsit, jelezve neki, akár megmutatva, hogy a kóstólás után kapja a jól megszokott pépes változatot. Ha ez beválik, akkor szépen lassan lehet egyre többet és többet adni a darabos ételből.
A cumik kiharapásával kapcsolatban két dolgot lehetne megpróbálni. Először is, megbeszélni vele (és számára egyértelműen jelezni), hogy ezentúl egy héten összesen csak limitált mennyiségű (maguknak kellene kitalálni, hogy mi reális, pl. 3-5 darab) cumi áll rendelkezésre, és ha mindet elfogyasztja, akkor ezen a héten már nincsen több, úgyhogy „vigyáznia” kell a cumikra.
Emellett meg lehet próbálni fokozatosan átszoktatni valami olyasmire, ami számára hasonló élményt nyújt, mint a cumizás, de az ehhez használt eszköz lényegesen strapa-bíróbb (pl. csecsemők számára készítet rágóka).
Üdvözlettel, Sajó Eszter
|